A történet a klasszikus bezárt helyszínes rejtélyeket idézi, amelyekben senki nem hagyta még el a helyet, így az elkövetőt a detektívnek a jelenlévők között kell keresnie. (Egy gazdag család tagjai gyűlnek össze karácsony előtt egy ilyen elszigetelt helyen. Ez esetben messze északon, egy panzióban, amit a hóvihar elzár a külvilágtól. Természetesen látszik, hogy van köztük egy sor konfliktus, és a műfaj szabályaiból következően nemsokára valaki holtan kerül elő.)
A szerző elkepesztően jól irja le a testbeszédet. Folyamatosan jellemez vele, így mutatja meg, hogy mi zajlik belül. A pszichologizálás Läckberg nagy erősségei közé tartozik.
Az egyik fő érdekessége még ennek az írásnak, hogy sok narrátor van a történetben. Van egy fő narrátor, a nyomozó, aki éppen a helyszínen van, és a többiek nézőpontjából is megismerünk egy-egy részt a történetből. Mindebből kiderül, hogy hogyan gondolkodnak ezek az emberek magukról és a többiekről. Nem is az a legizgalmasabb a könyvben, ahogy a nyomozó kideríti, mi történhetett, hanem, ahogy kiderül, hogy hogyan látják a szereplők egymást.
Läckberg egy ismerős alaphelyzetből indul ki, mégis egy nagyon jól megírt szöveget kapunk. (Én angolul olvastam. Nem tudom, hogy magyar fordítás készült-e.)