Irodalmár Muzsikus

A alábbi könyvek közül eddig három jelent meg magyarul. (A fordítások minőségéről nincs információm, mivel én mindegyikből az angol szöveget olvastam.) A részletes ismertetők a címekre kattintva érhetők el.   1. Becky Chambers: The Long Way to a Small, Angry Planet Egy optimista űropera, ami stresszoldónak is jó. A Wayfarers sorozat kicsit olyan mint a Star Trek leírva, csak csajosabb, fiatalosabb, multikulti fókusszal és egy eredeti világgal. Meg egy kis humorral. 2. Margaret Atwood: Legvégül a szív (The Heart Goes Last) Az a nagyon különleges ebben a regényben, hogy a kőkemény disztópiának induló történet lassacskán egyre inkább komédiává válik. A néhol szürreális, vagy éppen akció vígjátékokba illő jelenetek mellett Atwood a Szentiván-éji álmot is idézi egyes ötleteivel. Update: Amikor az ajánlót megírtam, még nem tudtam, hogy a Jelenkor éppen tervezi megjelentetni. A magyar nyelvű kiadás a napokban jelent meg Legvégül a szív címmel. 3. Amal El-Mohtar és Max Gladstone: This Is...

Becky Chambers Hugo-díjas Wayfarers sorozatának az első kötetét olvastam ( The Long Way to a Small, Angry Planet , 2015). Ez egy olyan SF regény, ami jobb kedvre derít. A Wayfarers sorozat kicsit olyan mint a Star Trek leírva, csak csajosabb, fiatalosabb, multikulti fókusszal és egy eredeti világgal. Meg egy kis humorral. Ebben a könyvben a főhősökről és a környezetükről rengeteg információt a beszélgetéseikből tudunk meg , miközben ők teáznak, esznek és más hétköznapi dolgokat csinálnak. (Csak éppen egy űrhajó fedélzetén, aminek a legénységéhez tartoznak.) Ez valószínűleg azért működik ennyire jól, mert a szerzőnek színházas háttere van. Kiválóan tud ilyenfajta jeleneteket és párbeszédeket írni. A karakterábrázolás és a világépítés is nagy erőssége Chambers írásának . A szerző sok figyelmet fordít a testbeszéd ábrázolására, és a humoráért is plusz pont jár. A szereplők tulajdonképpen kisemberek , akik szeretik a munkájukat és az életstílusukat. Nem akcióhősök, hanem abban sikerese...

  Az a nagyon különleges ebben a regényben ( The Heart Goes Last ), hogy a kőkemény disztópiának induló történet lassacskán egyre inkább komédiává válik . A néhol szürreális, vagy éppen akció vígjátékokba illő jelenetek mellett Atwood a Szentiván-éji álmot is idézi egyes ötleteivel . A könyv egy hirtelen jött gazdasági válság idején mindenét elveszítő átlagos amerikai házaspár, Charmaine és Stan történetével indít . Ők annyira elszegényedtek, hogy az otthonuk elvesztése miatt az autójukban laknak, magukat és a járművüket védelmezve rendszeresen fosztogatók elöl menekülnek, és már szinte bármilyen munkát elfogadnának. Hőseink kétségbeesésükben leszerződnek munkaerőnek Consilience városába, ahol mindenkinek van munkája, és ezért a szabadság feladása nem tűnik túl nagy árnak . A beígért utópia helyett azonban egy disztópiában kötnek ki. Lakóként, munkásként és fogolyként is megtapasztalják ezt az új világot, miközben emberként és szerelmesként is próbatételek várnak rájuk. Ebben a f...

  Amal El-Mohtar és Max Gladstone szépségesen szép írását ( This Is How You Lose the Time War ) érdemes elolvasni. Ez az időutazós, kémes, sci-fi egy romantikus történet is egyben , amihez a hátteret egy talán soha véget nem érő, értelmetlen háború adja. Ez az írás tavaly a Hugo, a Nebula és a Locus mellett még egy sor egyéb SF díjat is elnyert. A kisregény legfőbb erőssége, h nagyon jó a szöveg. Különösen a költőisége miatt, de a sci-fi rész is jól átgondolt. A két főhős, Blue és Red levelezéséből áll össze a történet. Mindketten időutazó szuperügynökök. Ha valaki ezt egy romantikus sztoriként ajánlja nekem, akkor talán nem is olvastam volna el. Időutazós-kémes történetként viszont érdekesnek tűnt. El-Mohtar novellái közül volt, amit már ismertem, és így mindenképpen valami jóra számítottam. Az már egy egészen másik a kérdés, h vajon kiket érdekelhet ez itthon. A nyugatinál sokkal konzervatívabb magyar sci-fi olvasói ízlésvilágtól talán távolabb esik, de egy fiatalosabb és soksz...

Megkésve bár, de ideje összesíteni, h mi mindenről lehetett itt olvasni az elmúlt évben.  - Készítettem még interjúkat hazai szerzőkkel, és minden olvasottsági rekordot megdöntött a J. Goldenlane -nel készített interjúm . - Sokakat érdekelt A sellő titka is, aminek a megjelenésével megérkezett a kortárs, magyar, feminista krimi. ( Cserháti Éva regénye.) - Ajánlottam olyan hazai sci-fi novellák at is a kétezres évekből , amik (akkoriban ritka kivételként) egy cseppet sem voltak életidegenek, és valószínűleg a mai olvasó számára sem lennének azok. (Ez a bejegyzés eredetileg egy másik blogon jelent meg.) - Egy olyan könyvről is írtam, amiben Margaret Atwood a fantasztikus irodalom nagyjairól ír közérthető, szórakoztató stílusban ( In Other Worlds ). Ajánlottam még Camilla Läckberg krimi t, Maitena képregényt és Gaura Ágnes interjú is volt. Ezt az összefoglalót sokkal korábban akartam kitenni, de az itt ajánlott könyvek azóta sem lettek kevésbé érdekesek. Nemsokára lesznek á...

Ezúttal egy olyan könyvet ajánlok, amiben Margaret Atwood a fantasztikus irodalom nagyjairól ír közérthető, szórakoztató stílusban. Megtudhatjuk belőle azt is, hogy milyen hatások érték őt mint alkotót. A szerző hazánkban elsősorban A szolgálólány meséje és a MaddAddam sorozat révén lett ismert. Ebben a kötetben ( In Other Worlds: SF and the Human Imagination, 2012) tanulmányok, esszék, és előadások szövegei olvashatók. Ráadásnak emellett még egy kevés próza is van benne. Megtudhatjuk belőle például azt is, hogy milyen volt az ún. aranykor irodalmával találkozni gyerekként, tinédzserként, vagy éppen fiatal felnőttként megismerni ezeket a műveket. Segít az olvasónak megérteni, hogy mit is jelentett egy-egy ilyen könyv a keletkezési helyén és idejében, és vajon hogyan, miért lettek éppen ezek ennyire népszerűek. Atwood ugyanolyan lelkesedéssel mesél nekünk Wells, Huxley és Orwell klasszikusairól mint Le Guin írásairól. Vagy éppen a mitológiáról, a képregényekről, az utópiákról é...

Olyan hazai sci-fi novellákat szeretnék ajánlani a kétezres évekből, amikre hosszú idő után is emlékszem még.   Azokból akartam választani, amik (akkoriban ritka kivételként) egy cseppet sem voltak életidegenek, és valószínűleg a mai olvasó számára sem lennének azok. Íme tehát néhány olyan alkalom, amikor a kétezres évek magyar sci-fije mondott is valamit. 1. Varga Bea: Mimikri Varga Bea az álláskeresős novellájában egy olyan közeljövőt ábrázol, amiben még az arcvonásoknak is az éppen elvárt, megbízhatóságot tükröző módon kell kinézni , és emiatt az ember még az arcát is kénytelen átalakíttatni a boldogulás érdekében. Ezzel mindenki tud azonosulni, aki keresett már állást. (Ráadásul éppen a napokban láthattunk egy tudósítást   a kínai lányokról , akik átműttetik az arcukat, hogy könnyebben találjanak munkát. A nézőben azonnal fölmerül a kérdés, hogy vajon nálunk is ilyen szép és új lesz-e majd a jövő. Persze nagyon reméljük, hogy nem.) A novella a   Galakti...

Interjú Hajdú Évával, akit bloggerként, újságíróként vagy novellistaként is ismerhettek. 1. Olvasóként milyen könyveket szeretsz? Nagyon változó, általában szakaszaim vannak, amikor nagyon rápörgök valamilyen stílusra vagy alkotóra. Ha nagyon általánosságban akarunk beszélni, akkor az olyan regényeket szeretem, amiknek jó a stílusuk, jók a karakterek bennük, mondanivalójuk is van (de nem szájbarágósak), meglepők, satöbbi satöbbi. Szeretem azokat a könyveket is, amik kísérleteznek a nyelvvel. Ez viszont túlságosan is homályos és semmitmondó, szóval inkább mondok pár nevet, amivel (remélem) érthetőbb lesz: Tana French (repesve várom az új regényét), Mark Danielewski, Terry Pratchett, Becky Chambers, meg persze Ruth Ozeki, akit imádok. 2. Korábban hol olvashattunk már tőled valamit? (Novellát, cikkeket, stb.) Az IPM-mel kezdtem anno, aztán a Galaktikában jelent meg egy novellám. Cikkeket összevissza írtam, Eskin néven a GameStarba írtam számítógépes játékokról, a PC Wo...

Az Alinea Kiadó jóvoltából, végre magyarul is hozzáférhetővé vált a  Fekete Vipera  és  Dilizsaruk  írójának nagyszerű 2007-es regénye, a  Vakvilág ( Blind Faith, 2007) . Ben Elton  humoristaként is mindig is éles szemű megfigyelője, a közönséget nevettető és ugyanakkor elgondolkodtató kritikusa volt korunk különféle meglepő vagy éppen hétköznapi jelenségeinek. A  Vakvilág  című regényben a mai fogyasztói társadalom, a mindenféle életmódbeli trendek, a média és a közösségi média világa, és a rajtuk keresztül az egyénre nehezedő elvárások alapos vizsgálatát kapjuk egy igen-igen görbe tükrön át a közeljövő Angliájába helyezve . A szerző egy olyan világot ír le, amelyben az élet minden történését kötelező megosztani másokkal videó és kép formájában, mivel az intimitásra illetve a magánéletre való törekvés és a titoktartás egyaránt a legsúlyosabb bűncselekmények közé tartoznak . Mindenkinek szinte állandóan meztelenül kell mutatkoznia, és a w...

Ez egy   nagyon erősen lelkizős sci-fi , amely elsősorban a felnőtt olvasóknak szól.   Eleinte nem tűnt olyan jónak mint a Napszél , de aztán folytattam az olvasást és sikeresen magával ragadott a szöveg, amely ezúttal nagyon más, de mégis elgondolkodtató.  Egy felelőtlen időutazásos kísérlet leírását kapjuk meg  benne, amelynek során az időkapszulában átélt események valamilyen módon  a saját életének megoldatlan problémáival szembesítik a főhőst újra és újra és még tovább…  A kutatónak így rá kell jönnie, hogy idáig mennyire önző módon élt, hogy rengeteget ártott másoknak, és soha nem vállalta a felelősséget a saját hibáiért, gyengeségeiért, stb. Ki kell találnia, hogy hogyan kell cselekednie ahhoz, hogy visszajuthasson, illetve hogyan éljen majd ezután. Töményen lelkizős darab. Aki bírja az ilyet, az mindenképpen olvassa el. (A régi blogból,  2010. január 29. )

Interjú Szujó Norberttel, a  Randomkult blog szerzőjével és a F.I.O.K. (Fantasztikus Irodalmi Olvasói Kör)  alapítójával 1. Olvasóként milyen könyveket szeretsz? Első sorban fantasztikus és ismeretterjesztő irodalmat olvasok, de semmilyen zsánertől nem zárkóznék el, ha több időm lenne olvasni. Természetesen olvasok klasszikus irodalmat és kortárs szépirodalmat is, szeretem a thrillert és érdekel a történelem. Persze nem véletlen, hogy (ha már választanom kell) a fantasztikum a legfontosabb számomra. Ez az a zsánerkör, amihez akarva-akaratlanul mindig visszatérek, biztos pont a számomra. Olyan gondolatokat és érzéseket ébreszt fel bennem, amelyek megélését fontosnak tartom. A tudományos fantasztikum a minket körülvevő univerzum felfoghatatlan voltára, valamint ember voltunk jövőbeli, félelmetes következményeire világít rá; a horror és a fantasy a bennünk rejlő, egyszerre csodás és rémületes világba nyit kaput; a klasszikus rémtörténet és a weird pedig mindezt ...

Az időutazó felesége ( The Time Traveller’s Wife )  Audrey Niffenegger-től   egy szimpatikus példa a műfaji keveredésekre , amiket én általában nagyon szeretek. A főszereplő egy pár, amelyben a férj, Henry időutazó, aki nem tudja kontrollálni, hogy mikor tűnik el és hová , meg azt sem hogy mikor kerül elő újra. Ez a probléma alapvető fontosságú a történetben, így a könyv  sci-finek számít, mégis sokkal inkább tekinthető korunk romantikus nagyregényének . Egy férfi és egy nő története, és így sokkal több emberhez el tudott jutni , mintha egyszerűen csak zsánerirodalom lenne. (A filmfeldolgozás révén meg persze még többhöz.) A regény jól van megírva, (apróbb hibákat és következetlenségeket persze lehet találni benne). Néhányszor kicsit félretettem, amikor már kezdett egy kicsit túl sok lenni benne az érzelmesség,   de ennek ellenére mégis hatással tudott rám lenni. Az időutazó felesége ajánlott olvasmány tehát. Niffenegger második regén...

Ez a regény egy nagy sikerű űropera sorozat első kötete. A Mellékes igazság ( Ancillary Justice ) 2013-ban jelent meg és egy sor nagy irodalmi díjat elnyert (Hugo, Nebula, Clarke, stb). Egyértelmű, hogy megérdemelten. A szöveg már a nyelvhasználata miatt is nagyon különleges, hiszen a szerző minden szereplőre nőneműként utal, a she személyes névmást használva. Mindezt azért, hogy egy olyan világot mutasson be, amiben a nemek nem számítanak. Szerencsére én éppen az első kötet olvasása előtt olvastam újra Ursula K. Le Guin 1969-es remekművét, A sötétség balkezét ( The Left Hand of Darkness ). Ez azért volt hasznos, mert így még jobban átjönnek a Le Guin klasszikus regényére vonatkozó utalások. (Ő annak idején minden szereplőre hímneműként utalt, és szintén egy olyan környezetet teremtett, ahol nem számítanak a nemek.) Hogy egy-egy adott helyzetben milyen neműnek és férfiasabbnak vagy nőiesebbnek képzeljük el a szereplőket, az nem közvetlenül a szövegből következik, hanem mi ...