A kisregény legfőbb erőssége, h nagyon jó a szöveg. Különösen a költőisége miatt, de a sci-fi rész is jól átgondolt. A két főhős, Blue és Red levelezéséből áll össze a történet. Mindketten időutazó szuperügynökök.
Ha valaki ezt egy romantikus sztoriként ajánlja nekem, akkor talán nem is olvastam volna el. Időutazós-kémes történetként viszont érdekesnek tűnt. El-Mohtar novellái közül volt, amit már ismertem, és így mindenképpen valami jóra számítottam.
Az már egy egészen másik a kérdés, h vajon kiket érdekelhet ez itthon. A nyugatinál sokkal konzervatívabb magyar sci-fi olvasói ízlésvilágtól talán távolabb esik, de egy fiatalosabb és sokszínűbb olvasóréteg valószínűleg szeretné ezt a könyvet.
Sokkal szélesebb közönséget lehetne megszólítani vele, ha romantikus könyvnek marketingelik, mintha sci-finek. Már csak amiatt is, h az utóbbi itthon egy nagyon picike piacot jelent.
A fentieken kívül a költészetet szerető angol szakosoknak is biztosan megmelengeti a szívét egy ilyen megformáltságú szöveg. (Wordsworth, Yeats és Auden rajongóknak is határozottan ajánlott.)
Az eredetiség és a költőiség mellett Amal El-Mohtar és Max Gladstone írásában az is érdekes még, h a nemi szerepeknek nincs jelentősége a történetben.
Red és Blue esete igazi különlegesség. Nincs arról információm, h esetleg tervezik-e már valahol a magyar nyelvű kiadást. Az olvasók biztosan nem járnának vele rosszul.