Egy kis összefoglaló következik az idei blogbejegyzésekről, könyvajánlókról és interjúkról.
Több hazai női szerzővel is interjúkat készítettünk egymással (az ún. Nasinterjúk sorozat keretében).
Idáig a legtöbb olvasót a Sütő Fannival, a Czinkóczi Krisztinával és a Pusztai Andreával készült interjúim érdekelték, de a Hajdú Évával készült interjút is érdemes elolvasni. Az eddigi interjúk itt olvashatók el.
(Velem is készült néhány interjú. Ezeket innen kiindulva lehet megtalálni.)
Időnként készítek interjúkat a Kortárs Hangon, azaz KOHO blognak is.
Ott az eddigi legnépszerűbbnek a Varga Beával készített interjú bizonyult. Ebben elsősorban a szerkesztői munkáról beszélgettünk. (A feladatokról, a szükséges készségekről, és arról, hogy hogyan lehet valakiből jó szerkesztő.)
Itt a blogon a könyvajánlók között a legnépszerűbbnek az alábbi kettő bizonyult:
Naomi Aldermantól A hatalom (The Power) és Ann Leckie-től a Mellékes igazság (Ancillary Justice).
Az SF tematika mellett mindkét szerzőt a hatalom természete és a nemi szerepek témája foglalkoztatta.
Krimikedvelőknek ajánlottam még egy Louise Penny regényt (Holtan, hidegen) és egy kisregényt Camilla Läckbergtől (A mandula illata).
A változatosság kedvéért egy indiai romantikus regényről is írtam. (Házasságom története).
A régi blogjaimból is előástam néhány könyvajánlót, amit nem éreztem elavultnak.
(A kezdő írók Stephen King írós könyvéről olvashattak, a krimirajongók pedig
Margaret Maron könyvsorozatáról. Emellett persze volt még Hotel világ, Callahan, Vakvilág, és Multikulti - Berlini történetek is. Meg norvég novellák és kortárs amerikai költészet.)
Arra gondoltam, hogy érdemes lehet ezeket összefoglalni, (hátha év közben nem mindenkinek került a szeme elé az összes olyan bejegyzés, ami neki érdekes lehet).
Ez jó alkalom arra is, hogy reklámozzam egy kicsit, hogy emailen (és RSS
olvasóval is) tudjátok a blogot követni.
I. Interjúk
Mostanában gyakran készítek interjúkat hazai írókkal és költőkkel.Több hazai női szerzővel is interjúkat készítettünk egymással (az ún. Nasinterjúk sorozat keretében).
Idáig a legtöbb olvasót a Sütő Fannival, a Czinkóczi Krisztinával és a Pusztai Andreával készült interjúim érdekelték, de a Hajdú Évával készült interjút is érdemes elolvasni. Az eddigi interjúk itt olvashatók el.
(Velem is készült néhány interjú. Ezeket innen kiindulva lehet megtalálni.)
Időnként készítek interjúkat a Kortárs Hangon, azaz KOHO blognak is.
Ott az eddigi legnépszerűbbnek a Varga Beával készített interjú bizonyult. Ebben elsősorban a szerkesztői munkáról beszélgettünk. (A feladatokról, a szükséges készségekről, és arról, hogy hogyan lehet valakiből jó szerkesztő.)
II. Könyvajánlók
Sok jó könyvet olvastam az idén, de csak kevésről volt időm írni.Itt a blogon a könyvajánlók között a legnépszerűbbnek az alábbi kettő bizonyult: