Frode Grytten Kutyasétáltatás című írásának
a főhőse például irigyli a család kutyájától azt a figyelmet, amit az állat a
feleségétől kap, és ezért megpróbál megszabadulni a kutyától, bár valahogy
hiába próbálja.
Sigmund Jensen Purgatórium című írása
az egyik legjobb a kötetben. Ebben rákos betegek összefognak, hogy megöljék egy
társukat, akivel egy szobában vannak, mivel az a saját kényelme érdekében
igyekszik mindenkit rávenni, hogy adják föl a küzdelmet idő előtt. Először
idegenkednek az emberölés gondolatától, majd egyre reálisabbnak tűnik a dolog. (Mindehhez pedig az a fölismerés társul, hogy nem is kell annyira félniük a
lebukástól, hiszen nem túl sok mindent tudnának még velük csinálni.)
A kötetben lévő történetekben
családtagok találkoznak hosszú idő után, az emberek neheztelnek egymásra, és
gyakran azzal okozzák a saját problémáikat, hogy nem képesek őszintén
kommunikálni egymással.
Ilyen Jan Kjaerstad Kedd, pünkösd után c. története is,
ami egy egymástól elidegenedett házaspár, a lelkész és a felesége elfojtásokkal
teli hétköznapjairól szól. Több szereplő szemén keresztül is láthatjuk benne
ugyanazokat az eseményeket, a sérelmek pedig csak egyre gyűlnek, mert mindenki
elvárásoknak akar megfelelni, és fél azt kimondani amit igazából gondol.
A címadó novella, Kjell Askildsen írása
egy megkeseredett, embergyűlölő öregember története, akit a csúnyasága miatt
mindenki elkerül, és akinek már csak a más baja okoz örömet.
Az első írás a kötetben egy regényrészlet, amelyben egy irodalom
professzor az éppen divatos, sznobok dicsérte irodalom és a valóban jó írások
közötti különbségről elmélkedik, és emellett vágyakozni kezd az egyik diákja
után (Hanne Orstavik: 43. hét).
Három hónap elteltével az írások
felére még emlékszem a könyvből. A többi novella eszerint számomra
az olvasható közepes kategóriába esett, de ez is már mindenképpen jó aránynak
számít. A Johannes
szívderítő temetése a lelkizős
írásokat kedvelőknek ajánlott.
(a régi blogból, 2012. július 29.)