Ugrás a fő tartalomra

Interjú Pusztai Andreával



Interjút készítettem Pusztai Andreával, a Bizánc trilógia szerzőjével, akit elsősorban a történelmi regényeiről ismerhetünk, és bloggerként is érdekeseket szokott írni. A mai interjúból kiderül, hogy a spekultív irodalom is közel áll hozzá.





1.  Hány regényed jelent már meg idáig, és honnan jön a történelemnek ez a fajta szeretete, ami a történelmi regények írásához kell?

Jelenleg épp lezártam a debütálásomat a Bizánc trilógiával, ami három vaskos kötet.
Hogy honnan az erő a regényíráshoz? Pont a szeretetből. De erről érdemes beszélni egy kicsit. Ma ugyanis komoly kavarodások vannak azzal kapcsolatban, milyen módon lehet érzelmeket vinni egy tudományágba, akár a történelembe.
Képzeld el, hogy a történelem egy hatalmas időfolyam és nem más ez, mint az emberiség meséje, múltja. Ha egy emberre kivetíted, látható, hogy a fiatal, éretlen személyiség más, mint az érett, idősebb, de még ereje teljében lévő, aki cselekvésre is készen áll, és már sokat tanult a múltjából, mi több, ebből rakta össze az identitását. Ez a fejlődés a történelem esetében sincs másként, fontos, hogy a múltunkból ne a sérelmeink mentén, sértődöttségekkel, hanem hasznos tapasztalatokból és szeretettel alakítsuk ki az érett identitásunkat. A történelem szerepe tehát elsősorban az, hogy megismerésével képet kapjunk a világról, amin próbálunk jobbítani. Másfelől pedig kitűnő alapanyag ahhoz, hogy az ismereteinket, szóljon az bármiről, beágyazzuk valahová és rendszerezzük őket megfelelő módon. És ezt minden létező emberi tudásra értem. Fontos művelet lenne, de sokan leélik az életüket rendezetlen tudásokkal a tarsolyukban, és nem értik, miért kellett megtanulni a kovalens kötést vagy a Püthagorasz-tételt. Pedig a tudás érték, de önmagában nem ér annyit, mintha a helyére van téve egy történelmi folyamban, ahol a helyén érvényes tud lenni és beillik egy nagy mozaikba.

Tehát érzelmek a tudományokban, erről próbálok most mondani valami fontosat. A tudást szeretjük, de normális, hogy nem tudhatunk mindent, orientálódni fogunk afelé, ami érdekel, mert amit jobban megértünk és megszeretünk a többinél, az érdekelni fog, érzelmekkel kötődünk hozzá. Akárhányszor tanultam valamit, az út mindig visszavezetett a történelembe, és ezt az anatómiától az akármilyen szakmákig végiggondolva, érdemes tudni, mert minden jön valahonnan, és mindennek van egy története. Így a történelem megkerülhetetlen akkor is, ha nekünk nem tetszik és ignorálni akarjuk. Ráadásul a ma eseményeit is jobban megértenénk, ha alapos ismereteink lennének történelemből. Az érzelmeink természetesen vezetnek minket érdeklődésként, de a tudományba magába már nem vihetjük be őket a lázas kíváncsiságon túl. A tudomány tényalapú, módszertanai vannak, amit meg kell tanulni, hogy el tudjunk lavírozni a legendáriumok és a konkrét tények között. Ami pedig manapság hiányzik, vagy könnyen kikezdhető, az a kritikus, szelektáló gondolkodás, ami helyett az emberek egyre inkább az érzelmeikre hagyatkoznak, amit nagyon könnyű manipulálni, sajnos. A gondolkodásban nincs helye érzelmeknek, csak a logikának és az életszerűségnek. Ha beviszünk egy tudományba érzelmeket, az kizárólag az olthatatlan szomjként megjelenő kíváncsiság lehet, mert az viszi előre a tudás letisztult berkeit és józanok maradunk. A személyes érzelmeknek nincs helye egy tudományban, még a következtetések szintjén sem, például nem mondhatjuk azt, hogy valakinek nincs igaza azért, mert mi őt nem kedveljük, vagy csak azért van igaza, mert kedveljük. Ez a tekintélyelvűség az önálló gondolkodás halála és semmissé teheti olyan tudósok évtizedes munkáit, akik sokkal okosabbak voltak nálunk. Túl könnyű érzelemalapon az ostobaság, és túl nehéz munka a komoly gondolkodásban józannak maradni és tanulni.
A munkámban egyébként sok más mellett elsősorban az életszerűséget hívom elő, hogy a történelem homályos részeit kitölthessem, és sosem mondom, hogy csak így lehetséges, miközben úgy keverem a kártyákat, hogy a tényeknek sose mondjak ellent. Mert tisztelem a tudományt. Nem történész vagyok, hanem író, és nem kell tudományos következtetéseket levonnom, mert más a feladatom. Közel hozom ezt a tudományágat az olvasókhoz és megmutatom az érdekességeit, a színeit, ízeit és a benne élő hús-vér és érző embereket, akik a múltban valóban éltek és tevékenykedtek, mint mi. Engem ugyanis ez villanyoz fel, ez hoz lázba és épp ilyen kíváncsiság hajt, a történelemtudomány tiszteletével, mint egy tudóst, de más eszközökkel és más célkitűzésekkel dolgozom. Például észrevettem, mekkora hiányosságai vannak a történelemtudományoknak a nők és a gyermekek életének és jelentőségének kutatásában, mintha a történelem eltekintve pár kiemelkedően szereplő asszonytól, kizárólag férfiak háborúskodásáról szólna. Hiszek benne, hogy a történelem ennél jóval több és volt idő, amikor az asszonyok méltóságát jobban tisztelték, mint manapság.


2. Mennyit kutatsz egy történethez? Mi volt a legérdekesebb információ, amire így bukkantál?

Egy történet összeállítása arányaiban most úgy néz ki nálam, hogy Bizánc tizenöt évbe került. De ez a tudás nem veszik el, és a következő munkáimban is felhasználom. Menet közben is találkoztam érdekességekkel. Legalább ötven történelmi regényt tudnék megírni ebből most, ha lenne rá kapacitás és igény, de Bizánc nem az a téma, amiből egy idő után ne lenne sok. Kifejezetten a bizánci és mellette magyar szemszögekből dolgoztam eddig, és most váltani fogok, a magyar szemszögekre kerül a hangsúly az új sorozatomban, ahol az Árpád-házi királynéinkról írok majd. Ha nem lenne meg az a tizenöt év mögöttem, bizony sokkal nehezebb volna ez a munka, mert Bizánc hatalmas befolyással volt a korai Magyar Államra. Szeretném jobban bevilágítani ezt a keleti befolyást, hogy ne csak a nyugatiról tudjunk. Egyszóval ez egy életforma és nehéz lenne kijelenteni, hogy ennyit vagy annyit kutattam a témáim iránt, mert minden mindennel összefügg.
Érdekes információk tömkelegére bukkantam, folyton beleakadtam valami izgalmas kérdésbe, sok magyar vonatkozásba a távoli Bizáncban. Ezek nagy részét be is építettem a regénybe és a szerzői jegyzetekben is mesélek róla. Már csak ezekért is érdemes elolvasni Bizáncot, itt most csak hosszan tudnám ecsetelni egy-egy darabját is.

3. Készítesz vázlatot a regényekhez vagy hagyod, hogy a történet folyása magával ragadjon?

A vázlatom elsősorban a történelmi események köre abban a behatárolt intervallumban és szereplőkörökben, amiben dolgozom a karakterekkel. Utána elengedem a lovakat és olyat próbálok írni, amit magam is szívesen olvasnék, nem elfeledkezve a jellemekről, inkább kiélezve azokat. De az biztos, hogy aprólékos munka mindezt kitalálni, sok szálat nagyon finoman kell vezetni és tudatosan, hogy aztán beérjen, és a végén összeálljon. Például gyakran van szó arról, hogy a bizánci udvar egy kígyóverem. A harmadik részben pedig a vége felé van egy jelenet, egy vizuális képsor, ami bemutatja, hogyan lehetséges, hogy kígyóveremnek látszik az udvar, miért nevezik így, miért ez a megingathatatlan szerepe és ténylegesen milyen ránézésre, amikor megmutatja magát a kígyóival. Addigra ezek a válaszok ugyanis összeállnak valami egésszé bennünk és árnyalt képet kapunk róla.

4. Átlagban mennyi idő alatt írsz meg egy könyvet?

Ha csak a gépelést tekintjük, akkor néhány hónap. De az írásfolyamat nem csak ennyiből áll, sok érlelés, gondolkodás, variálás van mögötte, még akkor is, ha a kutatómunka már elvégzettnek számít. Szeretek mélyülésben írni, és szenvedek is tőle. Ha nem szenvedek, akkor az olvasóm fog szenvedni a rossz szöveg miatt, úgyhogy az a jó, ha kínlódom, mert olyankor sokkal erősebb szövegen dolgozom. Ezt az ember munka közben nem érzi túl jól, csak utólag.
A mostani tempómban nagyjából egy év egy kötet, vagy kicsit több, de ezek vastag kötetek, erős történelmi szövegek, nehéz és bonyolult cselekménnyel. Bízom benne, hogy ha megtanulok rövideket írni, akár kettő is beleférhet évente, de ez annyi mindenen múlik, hogy nem ígérek ilyesmit. Jelenleg pihenek Bizánc után, mást is írok, mással is foglalkozom, ezek is kellenek az életembe. Jelenleg gondolkodom, kutakodok majd, egy ideig eltart, míg meg tudom nyitni az Árpád-házi királynés sorozatot is, hogy aztán évente meglegyen az az egy-egy kötet. Nagy tervezést igényel, és már várom, hogy nyakig elmerülhessek benne, utána meg már megy magától is.

5.  Amikor írsz, van egy elképzelt olvasód, akinek a történeted szánod?

Ha véres harci jelenetet írok, nőkre gondolok, hogy fogják ezt bírni; ha pedig romantikázás van, olyankor eszembe jutnak a férfiak, hogy ne csapjam ki náluk a biztosítékot, de ez csak szélsőséges esetekben nyújt támpontot, hogy ne essek túlzásokba. Általában semmilyen módon nem akarok megfelelni senkinek, a megtermékenyült történetet kell leírnom, amit tervbe vettem, az a történet akar valamilyen lenni. Ezt jobban tisztelem és ez egy belső munka, vagyis inkább magamnak próbálok megfelelni, ami egyébként szintén nem könnyű. Úgy vélem, hogy az olvasók erre az eredeti, a rajtam megfeszülő történetre kíváncsiak elsősorban, ha az ember külső megfelelési kényszerből dolgozik, az átsüt a szövegen és borzalmassá teszi. Ebben is van tapasztalatom épp nemrégről. Nem szabad akarni megfelelni, akkor mindjárt nem azt írom, amit akarok, hanem amiről azt gondolom, hogy az a másik ilyet szeretne látni tőlem. Ez mindig tévedésbe és ronda buktába fajul. Nem tehetem meg, hogy ilyesmivel játsszak, nincs rá idő, azt kell írni, ami a kútból fakad a lelkemben, a legmélyebbről, egy ideig nem törődve azzal, mit szólnak mások, mert azzal ráérek törődni akkor, ha megjelenik a szöveg. Ez egy teher, amit le kell tenni a jó munkához.

6.  Hallgatsz zenét, amikor írsz? Készítesz lejátszási listát a regényeidhez? Hatással van-e a zene az írásodra?

Igen, és sokféle zenét hallgatok, de elsősorban filmzenéket, klasszikusokat, vagy brutális metált és zúzós rockot vagy valami alternatív csemegét. Mondjuk csatajelenetekhez az a legjobb, lendületben tart és inspirál. Igazából válogatós vagyok, de sokféle zenét szeretek, azokból a sokfélékből viszont a legjobbakat szeretem kicsipegetni. Máskor meg csendre van szükségem a munkához, ez sok mindentől függ. Csak akkor hallgatok zenét, ha segíti az elmélyülést. Ha zavar, akkor lekapcsolom, mert olyan is előfordul.

7.  Miken dolgozol most? Milyen írások várhatóak tőled a közeljövőben?

Jelenleg forgatókönyveket írok, ami egy másik szakma, és mondhatom, hogy a tanulófázisok vége felé járok. Más nagyon, mint regényt írni, akármilyen furcsa, összetettebb és egyszerűbb is.
Novellázgatok, munkatervet készítek a királynés sorozathoz, illetve már megvan, jelenleg azonban még pihentetem a történelmi regényíró vénámat. Valamikor ősszel tervezem, hogy komolyabban hozzákezdek, de még egy ideig nem fogom írni, csak ha összeállt.
Augusztusban lesz egy podcast megjelenésem, melyben egy hölgy fogja felolvasni Az ajtó című novellámat, angol nyelven. Ez az első idegen nyelvű publikációm, külföldön nagyon népszerű formája ez a megjelenésnek. Sütő Fanni fordította, amit ezúton is köszönök neki. Úgy tűnik, hogy jól tudunk együtt dolgozni, így remélem, hogy a munkaterveink folytatódnak, és továbbra is ilyen sikereket érhetünk el együtt.
Egy ideig most pihennem kell, persze nagy terveim vannak, amikről nem beszélek túl szívesen, csak akkor, amikor már biztosak. Megjelenésről nem tudok most beszámolni, több vasat tartok a tűzben, minden attól függ, merre mozdulok, hogy hol tudok boldogulni. Van pár fantasy regény is a fiókomban, amiket tervezek elővenni, van kiadója, aki várja, de nem vagyok elégedett a szövegekkel, van még vele munka. Egyébként zsánert váltani sem olyan könnyű nekem, így hagyok most időt magamnak, hogy azt csináljak, amihez kedvem van, és amiből feltöltődöm. Bizánc sokat kivett belőlem, de megérte megírni. Még nincs egy hónapja, hogy megjelent, ez sok utórezgéssel jár, úgyhogy most töltődöm egy kicsit, mielőtt bármi továbbihoz hozzáfognék.


Linkek:

blog:
Az Aranymosás Irodalmi Magazinban a következő novellák olvashatók:
"Álmoknak hinni":
"A sorsszövő"

Bizánc trilógia legkedvezőbb áron a Gold Book Könyvkiadó webshopjában rendelhető, a regényekbe a „részlet” fül alatt lehetőség van beleolvasni is:




A fönti interjú a Nasinterjúk sorozat része.