Ugrás a fő tartalomra

Camilla Läckberg: A boszorkány


Camilla Läckberg a legnépszerűbb skandináv krimi szerzők egyike, és nagy erőssége a lélekben zajló folyamatok ábrázolása. A boszorkány (2018) c. regényében szokás szerint több szálon futó cselekménnyel és jellegzetes, skandináv krimis atmoszférával jár a rajongók kedvében.

A Fjällbacka sorozat tizedik részéről van szó, ami önállóan is olvasható.
Ebben a kötetben a főszereplők egy eltűnés ügyében nyomoznak, amely talán összefügghet egy harminc évvel korábbi tragédiával. Az akkori eseményeket is figyelemmel kísérhetjük meg a mostaniakat is. Egy másik történetszál a boszorkányüldözések idején játszódik, és egy ártatlanul perbe fogott nő történetét meséli el.

Egy újabb mellékszál a többnyire pénzzel és túl nagy szabadsággal magukra hagyott helybéli kamaszok története, akik a túlzott megfelelni akarás miatt egyre veszélyesebb helyzetekbe keverednek. Läckberg könyvében ez utóbbi történetnél van ugyan némi didakticizmus, de legalább remek jeleneteket írt hozzá. Egy másik történet szálban pedig a bevándorló fiatalok nehézségeivel, beilleszkedési problémáival foglalkozik. A szerző a kelleténél kicsit talán több sztorit sűrített egybe, de így is megérte elolvasni.

Először A mandula illatát olvastam Läckberg-től, ami nagyon jól megírt szövegnek bizonyult. A skandináv krimit kedvelőknek mindenképpen ajánlott A boszorkány is. Főleg azoknak, akik jól bírják a lassan kibontakozó cselekményt is.