1.
Elég sok írásod megjelent már külföldön. Mi mindent sikerült elérni idáig az
írás terén, amire büszke vagy? Itthon miket lehetett már olvasni tőled?
Sokkal több angol nyelvű
megjelenésem van, mint magyar, pedig isten látja lelkem, én minden pályázatra
bőszen küldözgetek. Bevallom, ez kicsit frusztrál, de azért sikerül időről
időre túllendülnöm rajta. Nagyon örülök annak, hogy több novellám elérhető
„hangoskönyv” vagy podcast formátumban (Itt
és itt
is). Illetve elvégeztem egy angol irodalmi ügynökség által szervezett
írókurzust, ahol beválasztották a regényrészletem a legjobb öt közé. Ez azért
nem kis elismerés. Legbüszkébb arra lennék, ha végre sikerülne befejeznem egy
regényt, de mintha még valami hiányozna belőlem ehhez. De ha egyszer beindulok
vár legalább nyolc befejezésre váró történet, szóval megvan a muníció. A
blogomon szorgosan vezetem a megjelenéseimet, itt
találhattok róla egy listát.
2.
Milyen zsánerben írsz főleg, és mi vonzott ehhez a zsánerhez?
A valóságot és képzeletet
összemosó műfajokat szeretem: mágikus realizmus, urban fantasy, modern
tündér-és népmesék. Van pár „realista” regényem, de ezekben is szeretném megmutatni
a varázslatot, ami a valóéletben is megbúvik. Az első regényem, amit időnként,
például most is, megpróbálok feltámasztani, realista YA, de lányregénynek is
hívhatnám. Ez eléggé eltér a későbbi urban fantasyktől és alternatív történelmi
sztoriktól.
Az urban fantasyt azért
kedvelem, mert szeretem a városokat, a történelmet, a rengeteg különféle
embert, a titkokat rejtő sikátorokat.
3.
Olvasóként milyen könyveket szeretsz?
Elég sokféléket. A
naplóimat újraolvasva jöttem rá, hogy gimiben főleg szépirodalmat olvastam, ami
nem rossz táptalaj egy írópalántának. Amióta elkezdtem dolgozni, jobban
szeretem az olyan könyveket, amik kicsit elvarázsolnak, elrepítenek egy másik
világba. Idén nagyon sok hangoskönyvet hallgattam, és rá kellett jönnöm, hogy
ebben a formátumban a történetnél szinte jobban számít nekem a mesélő. A brit
férfi narrátoros könyveket szeretem igazán.
Tudatosan próbálok magyar
szerzőket is olvasni, és tágítani a horizontom. Kiadói akciók során gyakran
bespájzolok magyar írókból. Egyszer Black Fridayen az Athaneumnál vettem csomó
e-könyvet, ezen a nyáron pedig az Agave remek akciója alatt szereztem be jó pár
könyvet. A magyar szerzőket különböző
interjú sorozatokkal is próbálom támogatni, mint például a NASInterjúk,
aminek a keretében mi is beszélgetünk, a befejezett sorozatom a PiszkosTizenkettő, és a jelenleg is futó, magyar meséket feldolgozó
művekkel foglalkozó SzimplánMesés! Szerintem fontos az összetartás, remélem, ha egyszer
én is eljutok a kiadásig, én is támogató közeggel találkozom. J
Pár történet, ami nagyon
nagy hatással volt rám: Neil Gaiman: Sandman, Szerb Antal: Utas és Holdvilág,
Joanne Harris: Urak és játékosok, Gabriel Garcia Marquez: Száz év magány. Még
sorolhatnám, de azt hiszem, ez a válogatás elég jó képet ad az ízlésemrőlJ
4.
Az íráson kívül milyen egyéb projektekkel veszel még részt a hazai irodalmi
életben?
A The Black Aethernél
fordítok cikkeket,
esszéket,
illetve interjúkat
is készítek. A Black Aether magazinnál is tevékenykedem, mint szerkesztői tag.
Emellett a saját blogomra készítek interjúkat, amiket már fentebb is
említettem, illetve van egy írásról elmélkedő havi körblogolásunk az ÍrókEgymás Között, amit Szaszkó Gabival
és Ladányi Klárival csinálunk, de nem zárkózunk el ám, ha valakinek van kedve
csatlakozniJ
Pár magyar író könyvét lefordítottam
angolra (ezeket munkaként), illetve szívemnek kedves angolnyelvű verseket fordítok magyarra (ezeket
önszorgalomból.)
Szeretek aktívkodni,
szóval, ha valahol látom, hogy itt történik is valami, akkor általában felbukkanok,
és részt veszek dolgokban.
5.
Dolgozol most hosszabb írásokon, regényeken is? Milyen írások várhatóak tőled a
közeljövőben?
Most újra a már
emlegetett legelső regényemen dolgozom. Nagyon szeretem azt a történetet és a
szereplőket, akkor is, ha ma már nem így, nem ilyet írok/írnék. Viszont
semmiképp sem szeretném, hogy elkallódjanak, szóval igyekszem megerőltetni
magam. Talán, ha végre sikerül tényleg befejeznem egy regényt, akkor átszakad
bennem valami, és megtáltosodom, és mindent sitysuty befejezek. (Álom, álom,
édes álom) Reményeim szerint mire ez az interjú megjelenik, már befejeztem azt
a regényt, és már egy következőn dolgozom. A regényt eredetileg „A Rozemund
High Fantomjának” hívták, aztán megpróbáltam egybeolvasztani a már a felnőtt
élet nehézségeit (első munka, első kapcsolat hanyatlása, eltűnő barátok,
mindenki más házasodik,stb.) tárgyaló folytatással (ez VáltozóÁprilis néven át is jutott az Aranymosás előszűrésén, ahol
egyébként elég kedves véleményeket kapott.) Ez így sajnos túl sok volt, és nem
is működött. Jelenleg rebrandeltem az első, iskolás részt, „Május, Csodaország”
néven, amihez aztán majd illeszkedhet az Április. Meglátjuk. J
Akit érdekel, annak szívesen mutatok részleteket, írjatok bátran. Az eleje
egyébként olvasható a Wattpadomon.
6.
Készítesz vázlatot a regényekhez vagy hagyod, hogy a történet magával ragadjon?
Hagyom, hogy magával
ragadjon az írás folyamata. Eddig kevés regényt sikerült befejeznem, szóval,
lehet, nem ez a legjobb módszer. De szeretem a meglepetéseket, és a
kiszámíthatatlan fordulatokat, amit néha a történetek vesznek. A fejemben
vannak vázlatok, és igyekszem oda kilyukadni, ahova eredetileg indultam. Ez nem
mindig jön össze. J
7.
Hallgatsz zenét, amikor írsz? Készítesz lejátszási
listát a regényeidhez? Hatással van-e a zene az írásodra?
Igen,
igen, és igen J Minden regényemnek külön
lejátszási listája Spotify-on, ez instant segít visszakerülni a történet
hangulatába. Vannak számok, amik bizonyos jelenetekhez kapcsolódnak, például a Londemonium című angol regényemben
Gregor, a főhős srác szerelmi bánatakor a „Total Eclipse of a heart” megy.
Amikor meghallom azt a számot, mindig a szomorú Gregor jut eszembe. De például
a második Nanowrimos regénye írása közben sokat hallgattam a Lord of the Dance
című számot, mert hajrázni kellett a szószámokkal, és mivel nagyon gyors ütemű
a zene, ezért az ujjaim is bőszen csapkodták a billentyűzetet. Népszerű vagy
dallamos számokat szeretek hallgatni általában, engem nem zavar a szöveg,
igazából tökre kizárom az agyamból. Néha nem is emlékszem, miket hallgattam, de
kell a zene, mert paradox módon segít koncentrálni.
8.
Van-e valamilyen hatással az írásaidra az, hogy Franciaországban élsz?
Nem igazán. Nagyon
szerelmes voltam Párizsba, még mielőtt jártam volna itt, most már megszoktam,
így nem piszkálja a fantáziám, meg rájöttem, hogy nem kísért a Luxemburgi
kertben Ady Endre szelleme.
Annyiban van hatással rá,
hogy részidős tanárként itt meg tudom keresni, ami a tisztességes életre elég.
Marad időm magántanítványokra, fordításra, és még az írásra is. Ebből milliomos
sose leszek, de a békés élethez elég, és nekem ez kell. Itt sokkal kevesebbet
stresszelek, a cukorbetegségemet is jobban kezelik, szóval inkább azt mondanám,
hogy az életkörülményeim megfelelőbbek az íráshoz. Tervezem majd egyszer a
Londemonium folytatását, ami Párizsban (és a purgatóriumban) fog játszódni, ott
majd jól jön a helyismeretem.
Blog, Facebook, egyéb URL-ek,
amiket szeretnél megosztani:
Twitter: @Fanni_pumpkin
Egy novella és/vagy vers részlet:
Részlet Tündérszép című
urban fantasy novellámból:
Tündérszép
Árgyélus nyöszörögve hánykolódott a
nyoszolyáján. A rémálom ismét utolérte, és csillagsötét fogai közé zárta őt.
Recsegve ketté hasadt az ég, világok zuhantak egymásba. A királyfi kapkodva
bukott fel a látomásból, a szíve túl gyorsan kergette a vért, az erei
fájdalmasan kidagadtak.
A kastély túl mélyen hallgatott. Árgyélus
idegesen törölte izzadt tenyerét a takarójában, majd lélegzet visszafojtva
figyelt. Ezen az elhagyott órán történne tehát meg, észrevétlenül, mint mikor
egy mécses láng ellobban?
Aztán egészen halkan, de meghallotta az
apja sípoló lélegzetvételét a szomszéd szobából. Árgyélus leginkább
megkönnyebbülést érzett, és csak egy egész kicsiny csalódást. Ma sem lett
belőle király.
Az apja hirtelen öregedett meg. Amikor Árgyélus
első bátyja eltűnt, még tökéletes egészségben volt, ifjakat megszégyenítő
virgoncsággal törte a kopjákat a lovagi tornákon, és hajkurászta a
virágnevetésű nimfákat. Amikor a második fia eltűnt, a király egy pillanatra
mintha lelassult volna, és a szemében is kialudt a fény, de aztán ugyanúgy ment
minden tovább. Amióta viszont a kertjének legszebb kincsét, az aranyalmákat
dézsmálta meg valaki, a királyt hirtelen ágynak döntötte az öregség. Szinte
egyik pillanatról másikra fonnyadt aggastyánná. A haja egy éjszaka alatt őszbe
fordult, kifehéredett, mint a táj az első hóeséstől. Az arcát elborították a
ráncok, a nimfák kacagása bántotta a fülét. A halál mindennapos vendég lett a
kastélyban. A hajnali köddel érkezett, pár órát virrasztott a király ágya mellett,
mint hűséges jó barát, majd sietett tovább a dolgára.
Árgyélus sejtette, hogy az aranyosan
csillogó almák lennének a kulcs apja gyógyuláshoz, de ötlete sem volt hol
keresse őket, vagy hogy hogyan bírja rá az almafát, hogy újra teremjen. Régen
ez a fa volt a király kertjének legszebb ékessége, a napsugarak csak úgy
szikráztak a gyümölcsein. De most a gyökerek erőtlenül vájtak a földbe, a
virágok hamuszürkévé hervadtak.
A palotából eltűnt a vidámság, a dallamok
helyét a cinkos hallgatás vette át. A csend úgy lepte be az egykor életteli
folyosókat, mint a penész és lassú rohadás.
Amióta az apja ágynak esett, Árgyélust
rémálmok gyötörték széthasadó világokról és kihunyó csillagokról. Az udvari
orvos megvizsgálta, de nem talált a dologban semmi rendkívülit, a fáradt idegek
így reagáltak a feszültségre. Tökéletesen érthető volt a királyfi
nyugtalansága, a király az országot vezetni nem tudta, új uralkodó viszont csak
a halál beállta után léphetett a trónra. Addig a korrupt és pénzsóvár
régenstanács kormányzott Árgyélus nagybátyjának vezetésével. Sokan mondták a
királyfinak, hogy meneküljön, tűnjön el, mint a bátyjai, mert az élete
veszélyben forog. Győzködték, hogy jobb valahol távol ismeretlen inasként, de
élve, mint a fővárosban halott királyfiként.
Árgyélus nem ragaszkodott különösebben a
koronához, viszont nem tudta, hová mehetne. Tehát maradt. Éjszakánként, ha
felverte a rossz álom, kinyitotta ablakának zöld tábláit, és kibámult a kertben
ringó liliomfákra. A bús királyfi ezúttal sem tett másképp. Bánat-fekete hajába
túrt, és hallgatta az éjjel csendjét. Talán el is bóbiskolhatott, mert amikor
kinyitotta a szemét a fák között egy nőt pillantott meg. A hold fényében az
alak sötétebbnek tűnt, mint az őt körülölelő éjszaka. Árgyélust megbabonázta a
jelenés. Úgy érezte, a szívét madzagon rángatják. A nő hátrafordult, és
Árgyélus meg mert volna esküdni, hogy egyenesen a szemébe nézett. A vére
felpezsdült, a bőre bizseregni kezdett, mint furcsa izzadt éjjeleken, amikor
szétnyíló női szájakról, és meztelen vállakról álmodott. A kertben újabb árnyak
lebbentek, a fákról virágokként hullott le még tizenkét leányalak.
Körbetáncolták az előzőt, végigsimították ébenfekete testét, egymásba olvadtak.
Árgyélus nem bírta tovább, magára kapta a
köpenyét, oldalára csatolta a kardját, és lerohant a csigalépcsőn.
Türelmetlenül rúgta ki az ajtót, nyugtalanság és vágy nyargalt az ereiben. A
kertben a balzsamos levegő lágyan simult hozzá, a lányok alakja egy
karnyújtásnyira lebegett a szeme előtt, de úgy tűnt, sohasem ér hozzájuk közelebb.
(…)
A fönti interjú a Nasinterjúk sorozat része.
