Interjút készítettem Pusztai Andreával, a Bizánc trilógia szerzőjével, akit elsősorban a történelmi regényeiről ismerhetünk, és bloggerként is érdekeseket szokott írni. A mai interjúból kiderül, hogy a
spekultív irodalom is közel áll hozzá.
1.
Hány regényed jelent már meg idáig, és honnan jön a történelemnek ez a
fajta szeretete, ami a történelmi regények írásához kell?
Jelenleg
épp lezártam a debütálásomat a Bizánc trilógiával, ami három vaskos kötet.
Hogy
honnan az erő a regényíráshoz? Pont a szeretetből. De erről érdemes beszélni
egy kicsit. Ma ugyanis komoly kavarodások vannak azzal kapcsolatban, milyen
módon lehet érzelmeket vinni egy tudományágba, akár a történelembe.
Képzeld
el, hogy a történelem egy hatalmas időfolyam és nem más ez, mint az emberiség
meséje, múltja. Ha egy emberre kivetíted, látható, hogy a fiatal, éretlen
személyiség más, mint az érett, idősebb, de még ereje teljében lévő, aki
cselekvésre is készen áll, és már sokat tanult a múltjából, mi több, ebből
rakta össze az identitását. Ez a fejlődés a történelem esetében sincs másként,
fontos, hogy a múltunkból ne a sérelmeink mentén, sértődöttségekkel, hanem
hasznos tapasztalatokból és szeretettel alakítsuk ki az érett identitásunkat. A
történelem szerepe tehát elsősorban az, hogy megismerésével képet kapjunk a
világról, amin próbálunk jobbítani. Másfelől pedig kitűnő alapanyag ahhoz, hogy
az ismereteinket, szóljon az bármiről, beágyazzuk valahová és rendszerezzük
őket megfelelő módon. És ezt minden létező emberi tudásra értem. Fontos művelet
lenne, de sokan leélik az életüket rendezetlen tudásokkal a tarsolyukban, és
nem értik, miért kellett megtanulni a kovalens kötést vagy a
Püthagorasz-tételt. Pedig a tudás érték, de önmagában nem ér annyit, mintha a
helyére van téve egy történelmi folyamban, ahol a helyén érvényes tud lenni és
beillik egy nagy mozaikba.
Tehát
érzelmek a tudományokban, erről próbálok most mondani valami fontosat. A tudást
szeretjük, de normális, hogy nem tudhatunk mindent, orientálódni fogunk afelé,
ami érdekel, mert amit jobban megértünk és megszeretünk a többinél, az
érdekelni fog, érzelmekkel kötődünk hozzá. Akárhányszor tanultam valamit, az út
mindig visszavezetett a történelembe, és ezt az anatómiától az akármilyen
szakmákig végiggondolva, érdemes tudni, mert minden jön valahonnan, és
mindennek van egy története. Így a történelem megkerülhetetlen akkor is, ha
nekünk nem tetszik és ignorálni akarjuk. Ráadásul a ma eseményeit is jobban
megértenénk, ha alapos ismereteink lennének történelemből. Az érzelmeink természetesen
vezetnek minket érdeklődésként, de a tudományba magába már nem vihetjük be őket
a lázas kíváncsiságon túl. A tudomány tényalapú, módszertanai vannak, amit meg
kell tanulni, hogy el tudjunk lavírozni a legendáriumok és a konkrét tények
között. Ami pedig manapság hiányzik, vagy könnyen kikezdhető, az a kritikus,
szelektáló gondolkodás, ami helyett az emberek egyre inkább az érzelmeikre
hagyatkoznak, amit nagyon könnyű manipulálni, sajnos. A gondolkodásban nincs
helye érzelmeknek, csak a logikának és az életszerűségnek. Ha beviszünk egy
tudományba érzelmeket, az kizárólag az olthatatlan szomjként megjelenő
kíváncsiság lehet, mert az viszi előre a tudás letisztult berkeit és józanok
maradunk. A személyes érzelmeknek nincs helye egy tudományban, még a
következtetések szintjén sem, például nem mondhatjuk azt, hogy valakinek nincs
igaza azért, mert mi őt nem kedveljük, vagy csak azért van igaza, mert
kedveljük. Ez a tekintélyelvűség az önálló gondolkodás halála és semmissé
teheti olyan tudósok évtizedes munkáit, akik sokkal okosabbak voltak nálunk.
Túl könnyű érzelemalapon az ostobaság, és túl nehéz munka a komoly
gondolkodásban józannak maradni és tanulni.
A munkámban
egyébként sok más mellett elsősorban az életszerűséget hívom elő, hogy a
történelem homályos részeit kitölthessem, és sosem mondom, hogy csak így
lehetséges, miközben úgy keverem a kártyákat, hogy a tényeknek sose mondjak
ellent. Mert tisztelem a tudományt. Nem történész vagyok, hanem író, és nem
kell tudományos következtetéseket levonnom, mert más a feladatom. Közel hozom
ezt a tudományágat az olvasókhoz és megmutatom az érdekességeit, a színeit,
ízeit és a benne élő hús-vér és érző embereket, akik a múltban valóban éltek és
tevékenykedtek, mint mi. Engem ugyanis ez villanyoz fel, ez hoz lázba és épp
ilyen kíváncsiság hajt, a történelemtudomány tiszteletével, mint egy tudóst, de
más eszközökkel és más célkitűzésekkel dolgozom. Például észrevettem, mekkora
hiányosságai vannak a történelemtudományoknak a nők és a gyermekek életének és
jelentőségének kutatásában, mintha a történelem eltekintve pár kiemelkedően
szereplő asszonytól, kizárólag férfiak háborúskodásáról szólna. Hiszek benne,
hogy a történelem ennél jóval több és volt idő, amikor az asszonyok méltóságát
jobban tisztelték, mint manapság.
2. Mennyit kutatsz egy történethez?
Mi volt a legérdekesebb információ, amire így bukkantál?
Egy
történet összeállítása arányaiban most úgy néz ki nálam, hogy Bizánc tizenöt
évbe került. De ez a tudás nem veszik el, és a következő munkáimban is
felhasználom. Menet közben is találkoztam érdekességekkel. Legalább ötven
történelmi regényt tudnék megírni ebből most, ha lenne rá kapacitás és igény, de
Bizánc nem az a téma, amiből egy idő után ne lenne sok. Kifejezetten a bizánci és
mellette magyar szemszögekből dolgoztam eddig, és most váltani fogok, a magyar
szemszögekre kerül a hangsúly az új sorozatomban, ahol az Árpád-házi
királynéinkról írok majd. Ha nem lenne meg az a tizenöt év mögöttem, bizony
sokkal nehezebb volna ez a munka, mert Bizánc hatalmas befolyással volt a korai
Magyar Államra. Szeretném jobban bevilágítani ezt a keleti befolyást, hogy ne
csak a nyugatiról tudjunk. Egyszóval ez egy életforma és nehéz lenne
kijelenteni, hogy ennyit vagy annyit kutattam a témáim iránt, mert minden
mindennel összefügg.
Érdekes
információk tömkelegére bukkantam, folyton beleakadtam valami izgalmas kérdésbe,
sok magyar vonatkozásba a távoli Bizáncban. Ezek nagy részét be is építettem a
regénybe és a szerzői jegyzetekben is mesélek róla. Már csak ezekért is érdemes
elolvasni Bizáncot, itt most csak hosszan tudnám ecsetelni egy-egy darabját is.
3. Készítesz vázlatot a regényekhez
vagy hagyod, hogy a történet folyása magával ragadjon?
A vázlatom
elsősorban a történelmi események köre abban a behatárolt intervallumban és
szereplőkörökben, amiben dolgozom a karakterekkel. Utána elengedem a lovakat és
olyat próbálok írni, amit magam is szívesen olvasnék, nem elfeledkezve a
jellemekről, inkább kiélezve azokat. De az biztos, hogy aprólékos munka mindezt
kitalálni, sok szálat nagyon finoman kell vezetni és tudatosan, hogy aztán
beérjen, és a végén összeálljon. Például gyakran van szó arról, hogy a bizánci
udvar egy kígyóverem. A harmadik részben pedig a vége felé van egy jelenet, egy
vizuális képsor, ami bemutatja, hogyan lehetséges, hogy kígyóveremnek látszik
az udvar, miért nevezik így, miért ez a megingathatatlan szerepe és ténylegesen
milyen ránézésre, amikor megmutatja magát a kígyóival. Addigra ezek a válaszok
ugyanis összeállnak valami egésszé bennünk és árnyalt képet kapunk róla.
4. Átlagban mennyi idő alatt írsz
meg egy könyvet?
Ha csak a
gépelést tekintjük, akkor néhány hónap. De az írásfolyamat nem csak ennyiből
áll, sok érlelés, gondolkodás, variálás van mögötte, még akkor is, ha a
kutatómunka már elvégzettnek számít. Szeretek mélyülésben írni, és szenvedek is
tőle. Ha nem szenvedek, akkor az olvasóm fog szenvedni a rossz szöveg miatt,
úgyhogy az a jó, ha kínlódom, mert olyankor sokkal erősebb szövegen dolgozom.
Ezt az ember munka közben nem érzi túl jól, csak utólag.
A mostani
tempómban nagyjából egy év egy kötet, vagy kicsit több, de ezek vastag kötetek,
erős történelmi szövegek, nehéz és bonyolult cselekménnyel. Bízom benne, hogy
ha megtanulok rövideket írni, akár kettő is beleférhet évente, de ez annyi
mindenen múlik, hogy nem ígérek ilyesmit. Jelenleg pihenek Bizánc után, mást is
írok, mással is foglalkozom, ezek is kellenek az életembe. Jelenleg
gondolkodom, kutakodok majd, egy ideig eltart, míg meg tudom nyitni az
Árpád-házi királynés sorozatot is, hogy aztán évente meglegyen az az egy-egy
kötet. Nagy tervezést igényel, és már várom, hogy nyakig elmerülhessek benne,
utána meg már megy magától is.
5.
Amikor írsz, van egy elképzelt olvasód, akinek
a történeted szánod?
Ha véres harci jelenetet írok, nőkre gondolok, hogy fogják ezt
bírni; ha pedig romantikázás van, olyankor eszembe jutnak a férfiak, hogy ne
csapjam ki náluk a biztosítékot, de ez csak szélsőséges esetekben nyújt
támpontot, hogy ne essek túlzásokba. Általában semmilyen módon nem akarok
megfelelni senkinek, a megtermékenyült történetet kell leírnom, amit tervbe
vettem, az a történet akar valamilyen lenni. Ezt jobban tisztelem és ez egy
belső munka, vagyis inkább magamnak próbálok megfelelni, ami egyébként szintén
nem könnyű. Úgy vélem, hogy az olvasók erre az eredeti, a rajtam megfeszülő
történetre kíváncsiak elsősorban, ha az ember külső megfelelési kényszerből
dolgozik, az átsüt a szövegen és borzalmassá teszi. Ebben is van tapasztalatom
épp nemrégről. Nem szabad akarni megfelelni, akkor mindjárt nem azt írom, amit
akarok, hanem amiről azt gondolom, hogy az a másik ilyet szeretne látni tőlem.
Ez mindig tévedésbe és ronda buktába fajul. Nem tehetem meg, hogy ilyesmivel
játsszak, nincs rá idő, azt kell írni, ami a kútból fakad a lelkemben, a
legmélyebbről, egy ideig nem törődve azzal, mit szólnak mások, mert azzal
ráérek törődni akkor, ha megjelenik a szöveg. Ez egy teher, amit le kell tenni
a jó munkához.
6. Hallgatsz zenét,
amikor írsz? Készítesz lejátszási listát a regényeidhez? Hatással van-e a zene
az írásodra?
Igen, és sokféle zenét hallgatok, de elsősorban filmzenéket,
klasszikusokat, vagy brutális metált és zúzós rockot vagy valami alternatív
csemegét. Mondjuk csatajelenetekhez az a legjobb, lendületben tart és inspirál.
Igazából válogatós vagyok, de sokféle zenét szeretek, azokból a sokfélékből
viszont a legjobbakat szeretem kicsipegetni. Máskor meg csendre van szükségem a
munkához, ez sok mindentől függ. Csak akkor hallgatok zenét, ha segíti az
elmélyülést. Ha zavar, akkor lekapcsolom, mert olyan is előfordul.
7.
Miken dolgozol most? Milyen írások várhatóak tőled a közeljövőben?
Jelenleg
forgatókönyveket írok, ami egy másik szakma, és mondhatom, hogy a tanulófázisok
vége felé járok. Más nagyon, mint regényt írni, akármilyen furcsa, összetettebb
és egyszerűbb is.
Novellázgatok,
munkatervet készítek a királynés sorozathoz, illetve már megvan, jelenleg
azonban még pihentetem a történelmi regényíró vénámat. Valamikor ősszel
tervezem, hogy komolyabban hozzákezdek, de még egy ideig nem fogom írni, csak
ha összeállt.
Augusztusban
lesz egy podcast megjelenésem, melyben egy hölgy fogja felolvasni Az ajtó című
novellámat, angol nyelven. Ez az első idegen nyelvű publikációm, külföldön
nagyon népszerű formája ez a megjelenésnek. Sütő Fanni fordította, amit ezúton
is köszönök neki. Úgy tűnik, hogy jól tudunk együtt dolgozni, így remélem, hogy
a munkaterveink folytatódnak, és továbbra is ilyen sikereket érhetünk el együtt.
Egy ideig
most pihennem kell, persze nagy terveim vannak, amikről nem beszélek túl
szívesen, csak akkor, amikor már biztosak. Megjelenésről nem tudok most
beszámolni, több vasat tartok a tűzben, minden attól függ, merre mozdulok, hogy
hol tudok boldogulni. Van pár fantasy regény is a fiókomban, amiket tervezek
elővenni, van kiadója, aki várja, de nem vagyok elégedett a szövegekkel, van
még vele munka. Egyébként zsánert váltani sem olyan könnyű nekem, így hagyok
most időt magamnak, hogy azt csináljak, amihez kedvem van, és amiből
feltöltődöm. Bizánc sokat kivett belőlem, de megérte megírni. Még nincs egy
hónapja, hogy megjelent, ez sok utórezgéssel jár, úgyhogy most töltődöm egy
kicsit, mielőtt bármi továbbihoz hozzáfognék.
Linkek:
blog:
Az
Aranymosás Irodalmi Magazinban a következő novellák olvashatók:
"Álmoknak
hinni":
"A
sorsszövő"
Bizánc
trilógia legkedvezőbb áron a Gold Book Könyvkiadó webshopjában rendelhető, a
regényekbe a „részlet” fül alatt lehetőség van beleolvasni is: